Ezerkilencszázkilencvensok. Érettségi után. Lány. Barát barátnőjének a barátnője. Lila köd. Életemben először csak ő érdekel. Már akkor tudtam, hogy meg lesz a böjtje. Nem lenne érdekes sztori egyébként, egy dolgot leszámítva:
Sosem kaptam meg. Egy-egy csóknál többet sosem engedett. Mindig épp a határon. Épp annyit, hogy megmaradjon a remény. Sosem annyit, hogy a szemére lehetne vetni valamit. Ügyes.
Az igazat megvallva egy idő után tudtam. És mégis élveztem. És hát végül is ez a lényege az életnek. Akkor volt 18, de ebben vérprofi. Vajon hol tanulta? Vagy benne van a vérében? Erre születni kell?
Néha ugyanezt csinálom velük. És mégsem haragszanak rám. Én sem haragszom rá. Pedig minden emberi számítás szerint kellene. Miért élvezzük, ha játszanak velünk?
Senkire nem vártam többet, mint rá. Szó szerinti és átvitt értelemben.
Talán csak nekem különleges.
