Na tehát. Mikor legutóbb beszélgettünk, ha jól emlékszem, épp egy D nevű lánnyal voltam nagy boldogságban. Azért felhőtlen nem volt, mert ha emlékszel, kissé beárnyékolta a helyzetet egy alapvető világnézetbeli különbség. Hogy ti. ő akart gyereket (nem most, hanem valamikor a jövőben), én meg nem (nem most, hanem a jövőben nem. Vagy a jövőben sem). Kapcsolatunk mindazonáltal olyan szilárdnak bizonyult és érzelmileg annyira stabil volt, hogy ezt az apróságot röpke 11 hónapig sikerült a szőnyeg alá seperni. Hanem akkorra már olyan nagy halom alakult belőle, hogy minduntalan belebotlottunk. Így hát nagy szívfájdalmak közepette, de kénytelenek voltunk megválni egymás társaságától.
(a nyelvezetért bocsánat, épp Jókait olvasok és úgy látszik, hatással van rám)
Mindezek után úgy éreztem, nem is nagyon kell nekem most egy ideig semmi komoly érzelmi megrázkódtatás (rázkódtam én eleget ezzel az előzővel). Hanem ember tervez ugyebár, de Isten meg végez, így belebotlottam következő áldozatomba, aki 38 éves és mit ad Isten, nem akar gyereket. Minden remekül is alakult volna, ha most meg éppen a kapcsolat része ne lett volna kezelhetetlen. Konkrétabban nem tudom megfogalmazni, de a lényeg, hogy a közös érdeklődés, intellektuális és morális szint hiánya nem egész 2 hónap alatt mindkettőnkben megérlelte az elhatározást, hogy akkor innentől inkább ne.
Meg valószínűleg ennek az utóbbi kapcsolatnak az sem tett teljesen jót, hogy minduntalan a D jár a fejemben még mindig (aki egyébként láthatóan továbblépett, ami egyrészről remek, másrészről viszont szörnyű)
Szerintem nagyjából ennyi tartozik az első témához (kihagyva azokat a részeket, amelyeknek sem intellektuális, sem érzelmi kihatása nincs az életemre, ellenben rettentő élvezetesek néha)
